+36 20 669 5169 Bejelentkezés
kivehető fogsorok

Kivehető fogsorok: mikor melyik a jó választás?

Hogy a kivehető fogsorok közül mikor melyik lesz a megfelelő, azt az orvos és a páciens közösen döntik el. Természetesen ilyenkor sok tényezőt kell figyelembe venni a meglévő fogak számától az implantáció lehetőségéig. Azért, hogy kicsit tisztább legyen a kép, most néhány mondatban bemutatjuk a rendelkezésre álló lehetőségeket.

Kivehető fogsorok teljes fogatlanság esetén

Ha a páciensnek már egyetlen saját foga sincs, és az implantátum beültetése sem opció, akkor kivehető fogsorral lehet megoldani a fogpótlást. Ennek az alábbi fajtái ismertek:

Hagyományos akrilát protézis: vagyis a klasszikus, és a leginkább ismert protézis. Ennek a fogpótlásnak a legnagyobb előnye talán az ára, valamint a tartóssága, amit a felhasznált anyagok garantálnak. A mai fogtechnika már olyan fejlett, hogy ezeket a műfogsorokat nem is kell kivenni éjszakára, illetve esztétikusak is. Mind a műínyt, mind pedig a műanyag fogakat úgy alakítják ki, hogy azok nagyon hasonlítanak az eredeti fogakra, ínyre.

Rugalmas fogsorok: a rugalmas fogsorok a protéziseknek egy következő szintjét képviselik. Ezek a fogpótlások olyan biokompatibilis, monomermentes anyagokból készülnek, amiknek köszönhetően nagyon könnyűek, de tartósak is egyben. Nem allergizálnak, és a megszokásuk is könnyebb, mint az akrilát protéziseké. Kétféle változatukat készítjük, ezek a Valplast és a Vertex. A Vertexből részleges, illetve teljes kivehető fogsor is kivitelezhető, ezért ez az anyag tűnik a jobb választásnak.

Részleges kivehető fogsorok

Ha a páciensnek van még saját foga, akkor részleges kivehető fogsorral történhet a fogpótlás. Ebben az esetben a saját fogak tartják a helyén a fogsort, amit a különféle rögzítési módokkal lehet elérni.

A kapcsos rögzítés azt jelenti, hogy fém kapcsok segítségével kerül rögzítésre a részleges kivehető fogpótlás. Sajnos ebben az esetben a fém elemek láthatók, így nem ez a legszebb megoldás.

Teleszkópos rögzítés esetén a saját fogakra úgynevezett primer koronák készülnek, és ezekbe csúszik bele a fogpótlás. Vagyis itt nincsenek látható elemek, ezért ez a módszer egyben esztétikusabb is.

A fentieken kívül léteznek még egyéb módozatok is a részleges kivehető fogsorok rögzítését illetően, de ez a kettő a leginkább elterjedt.

Author Info

admin

No Comments

Comments are closed.