Foghúzás

Ma már nagyon fejlett fogmegtartó technikák állnak a rendelkezésünkre, mégis előfordul, hogy el kell távolítani adott fogat, vagy fogakat. Leggyakrabban a szuvasodás előrehaladott állapota miatt van erre szükség, de a súlyos fogágygyulladás, az állcsontból előtörni nem tudó fog, sikertelen gyökérkezelés, szám feletti fog és fogszabályozás miatt is szükség lehet a foghúzásra.

Természetes, ha fél a foghúzástól, főleg, ha korábban esetleg rossz élményeket is szerzett ezzel a fogászati kezeléssel kapcsolatban. Megnyugtatásképp elmondjuk, hogy napjainkban már léteznek a korábbiaknál jóval nagyobb hatékonyságú érzéstelenítő injekciók is, így Klinikánkon csak megfelelően elérzéstelenített fogat távolítunk el. Ha bármikor fájdalmat érezne, jelezze nyugodtan fogorvosának, aki ad Önnek még egy érzéstelenítő injekciót. A Klinikánkon dolgozó valamennyi fogorvos nagy tapasztalattal rendelkezik a foghúzás megfelelő kivitelezéséhez, ami – a lehetőségekhez képest persze – a lehető legrövidebb ideig tart. A foghúzást azért sem érdemes halogatni, mert sokkal kisebb kellemetlenséggel jár, mint a hosszú időn át elviselt kínzó fogfájás, és az állandó gyulladás, ami a szervezet egészére is károsan hathat. Jó tudni azt is, hogy olyan helyzet is előfordulhat, hogy azt gondolná, hogy 100%,hogy foghúzásra lesz szükség, de a rendelőben kiderül, hogy gyökérkezeléssel és egy koronával megoldható a dolog. A mai modern fogmegtartó kezeléseknek köszönhetően sok pácienst ért már kellemes meglepetés Klinikánkon.

A foghúzás menete

Ha mégis foghúzásra kerül a sor, annak első lépése az adott fog elérzéstelenítése. Ez egy apró, minimális fájdalommal járó injekció beadásával történik. Ezután pár perces várakozásra kerül sor, amíg az érzéstelenítő kifejti hatását. Ezután a fogorvos fogók, és ha szükséges, speciális emelők segítségével eltávolítja a fogat és a foggyökereket. Ez az érzéstelenítés miatt nem jár fájdalommal, de az elképzelhető, hogy a hallott hangokat és a tapasztalt húzó érzést kellemetlennek éli meg. Tapasztalt és emberséges fogorvosaink azon lesznek, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon az Ön számára a foghúzás. A fog és a gyökér eltávolítása után fogorvosa kitisztítja a keletkezett sebet, és eltávolítja a gyulladt szöveteket. Adott esetben a seb összevarrására is szükség lehet, de ez sem jár fájdalommal.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567

Rólunk

Rendelőnkben közel 10 éves működése alatt több ezer páciensünket tudtunk segíteni visszaadni a esztétikus mosolyát, mindezt fájdalommentesen és a legjobb kollégáinkkal. Mindig fontos számunka ez elégedettség. Hiszünk a emberi bánásmódban, ezért is törekszünk a családias környezet fenntartásában rendelőnkben.

Elérhetőségeink

Telefonszám
+36206695169
 
Cím

1056 Budapest, Duna utca 3, félemelet 6.

Scroll to Top