Éjszakai harapásemelő sín

Ébredt már Ön reggel fej- vagy nyakfájással, és érezte már úgy, hogy nem volt elég pihentető az álma? 
Az esetek többségében a bruxizmus, vagyis az éjszakai fogcsikorgatás áll a probléma hátterében, amelynek során az alsó és a felső fogsort elemi erővel szorítják össze az állcsontok.

A nem rágás céljából és nem tudatos irányítással működő folyamat során akár negyven kilogrammos nyomás is nehezedhet négyzetcentiméterenként a fogakra, ami komoly károsodással járhat. A kérdés persze ilyenkor az, hogy a kellemetlenség mögött miért fogászati probléma áll, és hogy miképp lehet megszüntetni?

A fogcsikorgatásért leginkább a stresszt, a lelki megterhelést, a belső feszültséget, valamint a fogak és az állkapocs hibás állását tehetjük felelőssé, de gyakori az is, hogy túl magas tömés, betét, híd, korona vagy protézis áll a háttérben.

A fogakra nehezedő tartós nyomás miatt komoly károk érhetik a rágószerveket, a fogínyt és az állkapcsi ízületeket, ezért időben és hatékonyan gondoskodni kell a problémáról. Sajnos a fogászat nem minden esetben tudja megszüntetni a kiváltó okokat, hiszen a stresszt és a lelki megterhelést csak a páciens tudja magában legyőzni, azonban a következményeket egyszerűen el lehet kerülni.

A harapásemelő sín valójában egy rugalmas borítás, ami a fogazatra kerülve elnyeli a fogak összeszorításából származó erőket, ezáltal a rágóizmok kilazulhatnak, és megszűnik a csikorgatással járó hangjelenségek is. Jótékony hatása miatt nem kell aggódnunk attól, hogy a fognyakak területéről kipattogzik a zománc, hogy a hidak porcelánleplezése sérül, és hogy a fogak érzékennyé válnak. Szerencsés esetben maga a panasz is megszűnhet, ettől függetlenül sokat tehetünk fogaink és szervezetünk egészségéért, ha megtanuljuk a megfelelő stresszmenedzsmentet.

Az éjszakai fogcsikorgatásnak viszonylag könnyedén felismerhető tünetei vannak, amikkel érdemes minél hamarabb szakemberhez fordulni. A problémára utalhatnak a kattogó ízületek, a fognyaki kopás és érzékenység, a szájnyitási korlátozottság, a reggel érzett levertség és fáradtság, az alvászavarok, a nyakfájás, a hátfájás, a derékfájás, a migrén, a karzsibbadás, a fülzúgás és az ismeretlen eredetű arcüregi fájdalmak.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567

Rólunk

Rendelőnkben közel 10 éves működése alatt több ezer páciensünket tudtunk segíteni visszaadni a esztétikus mosolyát, mindezt fájdalommentesen és a legjobb kollégáinkkal. Mindig fontos számunka ez elégedettség. Hiszünk a emberi bánásmódban, ezért is törekszünk a családias környezet fenntartásában rendelőnkben.

Elérhetőségeink

Telefonszám
+36206695169
 
Cím

1056 Budapest, Duna utca 3, félemelet 6.

Scroll to Top