Fogtömés elszíneződése: hogyan hozható helyre?

fogtömés elszíneződése

Miután a fogszuvasodás hazánkban is egy viszonylag gyakori probléma, nagyon sokan rendelkeznek a lakosság körében fogtöméssel. A kevésbé tetszetős amalgám anyaggal szemben napjainkban azonban már esztétikus, a saját fogak árnyalatához maximálisan illeszkedő kompozitból készítik a fogorvosok a töméseket. Ez a megoldás gyakorlatilag észrevehetetlen eredményt biztosít, vagyis ránézésre fel sem tűnik, de azzal nem árt tisztában lenni, hogy idővel sajnos bekövetkezhet a fogtömés elszíneződése.

Hogy milyen okok vezethetnek a tömések beszürküléséhez, sárgulásához stb., illetve hogy mi a teendő ebben az esetben, azt járjuk most körül.

A kompozit tömések sem örök életűek

A tömések készítéséhez használt anyag nem más, mint egy üveg- és porcelánszemcsékkel megerősített műgyanta, ami az évek előrehaladtával egyre inkább ki van téve a szájban található baktériumok, az elfogyasztott ételek és italok, valamint a fizikai erők – rágás – hatásainak. Éppen ezért hívják fel a figyelmet a szakemberek arra, hogy a kompozit tömések élettartama 8-10 év, ami lefelé és felfelé is módosulhat. Van, akinél már 5 év után cserére szorulnak, másoknál akár 12-15 évig is kitarthat a tömés.

A csere szükségességének okai között megtalálható a rossz széli záródás, az alászuvasodás, a fájdalom, de a fogtömés elszíneződése is indokolttá teheti a beavatkozást. Ha ugyanis a tömés árnyalata már túlságosan elüt a saját fogakétól, akkor az első ránézésre feltűnik, és rontja a mosoly összhatását, ami eléggé zavaró lehet.

A régebben használt kompozitok még kevésbé voltak tartósak, és a tömést érő hatásoknak sem álltak ellen olyan mértékben, mint az azóta kifejlesztett anyagok. Ezzel együtt érdemes úgy tervezni, hogy nem tartanak örökké, és bizony újat kell készíteni a régi helyére. Hogy ez mikor válik szükségessé, arra a fogorvos tesz javaslatot a kontrollok alkalmával, ha pedig valamilyen súlyos probléma merül fel velük kapcsolatban, akkor nem kérdéses, hogy cserére szorulnak.

Miért következhet be a fogtömés elszíneződése?

A fogtömés elszíneződése alapvetően két tényezőre vezethető vissza: az egyik ok a tömés alatt újra beinduló szuvasodás, ami miatt a szürkés szín átüthet a kompoziton. Az ismételt fogszuvasodás többek között a rossz szájhigiénia, valamint a nem megfelelően elkészített tömés következében alakulhat ki, de egy sérülés is kiválthatja.

A másik, eléggé gyakori faktor az olyan ételek és italok túlzott fogyasztása, mint a kávé, a vörösbor, a tea, egyszóval azok az élelmiszerek, amik a saját fogak felszínét is elszínezik. Legyen ugyanis bármilyen kiváló minőségű a kompozit, az idő nyomot hagy rajta, és egy lazább szájhigiénia mellett képes sárgás árnyalatúvá válnak.

A fogtömés elszíneződése a hátsó fogaknál talán nem is olyan nagy probléma, de ha a frontfogaknál jelentkezik, akkor mindenképpen kezdeni kell vele valamit. De mit is?

Hogyan szüntethető meg a fogtömés elszíneződése?

Erre a problémára is többféle megoldás létezik attól függően, hogy mi áll a háttérben. Amennyiben a fogtömés elszíneződése csupán felszíni, úgy lehetőség van a tömés és a fog felpolírozására, azaz a megtapadt szennyeződések eltávolítására. Egy másik megoldás, hogy a tömésből egy egészen vékony réteget leszed a fogorvos, majd ide egy új, világosabb árnyaltú tömőanyagot helyez fel. Ezekkel az egyszerűbb eljárásokkal remekül helyreállítható a tömés színe, ráadásul viszonylag gyorsan túl is lesz rajtuk a páciens, és árban sem megterhelőek.

A felsorolt módszerek feltétele, hogy a fog teljesen egészséges legyen, ha ugyanis újra szuvasodásnak indult, már komolyabb beavatkozásra lesz szükség: az egész tömés cseréjére, ezzel párhuzamosan pedig a szuvasodás kezelésére. A szakemberek ilyenkor ugyanúgy járnak el, mint az első tömés készítésekor, azaz alaposan kitisztítják a fertőzött üreget, majd kompozit anyag segítségével betömik a lyukat.

Ami még fontos, hogy a fogtömés elszíneződése nem szüntethető meg a professzionális fogfehérítés segítségével, mert ez a kezelés csupán az élő fogszövetre fejti ki a hatását, az esztétikus tömőanyagra nem!

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top