Az esztétikus fogtömés lépései

A fogtömés talán a leggyakrabban végzett fogászati beavatkozás, amin élete során a legtöbb ember átesik. Persze senki nem szeretné, ha a tömése szemet szúrna, ezért az esztétikus fogtömések különösen népszerűek a páciensek körében. Hogy hogyan is készül el a fogtömés, annak a lépéseit mutatjuk most be, de előbb tisztázzunk pár alapfogalmat.

Mi az az esztétikus fogtömés?

Esztétikus fogtömésnek azt a tömést nevezzük, aminek a színe teljesen illeszkedik a saját fogak színéhez, azaz gyakorlatilag észrevehetetlen, és ami sok-sok éven át jól funkcionál. Gondoljunk csak a régóta használt amalgámra – ez az a tömésfajta, ami sokak számára ismerős lehet, hiszen volt idő, amikor szinte kizárólag ezt az anyagot használták fogtömésre.
Az amalgámról sok mindent el lehet mondani – például azt, hogy tartós –, az viszont tény, hogy a szépség nem az erőssége. Az esztétikus, kompozit tömések azonban úgy tüntetik el a szuvasodást, hogy szinte észre sem lehet venni a beavatkozást. Ez egyrészt a színüknek köszönhető, ezek a tömőanyagok ugyanis több árnyalatban készülnek, így a kész tömés nem üt el a saját fogak színétől, másrészt a rágófelület optimális kialakításának.

Milyen tömőanyagot használnak az esztétikus fogtöméshez?

Az esztétikus tömésekhez a leggyakrabban kompozit tömőanyagokat használnak a fogorvosok. A kompozit tulajdonképpen egy olyan műgyanta, amit porcelán és üveg részecskékkel erősítenek meg. Az anyag képlékeny, amikor a fogba helyezik, ennek köszönhetően jól kitölti a réseket, jól illeszkedik és szigetel is.
A kompozit tömések új generációja a nanokompozit. Ez a tömőanyag számít ma a legjobb esztétikus tömőanyagnak, mert a részecskéi hihetetlenül kicsik, ami a nano jelzőből már sejthető. Ennek az az előnye, hogy egy adott térfogatot sokkal jobban ki tud tölteni, mert a részecskék méretének köszönhetően a legkisebb zugba is befér.
Ezenkívül a nanokompozitból készült esztétikus tömések sokkal tartósabbak, szebbek, jobban zárnak, és transzparensebbek is, vagyis teljesen természetes hatást nyújtanak.
A kompozit anyagokat csak kisebb és közepes méretű szuvasodások esetén lehet használni. Ha a fog romlása kiterjedtebb, akkor indirekt töméseket használnak a fogorvosok. A porcelán inlay vagy onlay betétekkel megvalósított esztétikus tömés ugyanúgy láthatatlan, mint a kompozitból álló társai, de az elkészítése tovább tart, illetve drágább is, mint a hagyományos tömések.

Hogyan készül az esztétikus tömés?

Az esztétikus tömések több lépésben készülnek el. Ezek közül kettőt biztos mindenki fel tud sorolni: a fúrást és magának a tömőanyagnak a felvitelét. Hogy ezenkívül mi is történik még, amíg a fogorvosi székben ülünk, azt most vegyük sorra.

  1. Az első lépés érzéstelenítés után a szuvas részek fúróval vagy lézerrel történő eltávolítása, majd az üreget az orvos gondosan megtisztítja az esetleg ott maradt törmelékektől.
  2. Ha a fogorvos úgy ítéli meg, hogy minden fölösleges anyagot eltávolított az üregből, jöhet a második lépés: egy savas kezelés, aminek az a célja, hogy a tömőanyag kémiailag is rögzüljön, tapadjon majd a fog szövetéhez.
  3. A harmadik lépés az alábélelés, ami egy speciális kompozit anyaggal történik. A műveletre azért van szükség, hogy a tömőanyagot egy jó alapra lehessen felvinni, valamint szigetelőként is funkcionál, és lezárja a dentint.
  4. Miután elkészült az alapozás, a házakhoz hasonlóan megkezdődik az „építkezés”. A fogorvos elkészíti a lyuk szomszédos fog felé néző oldalát, majd pedig rétegenként helyezi be a fényre kötő tömőanyagot, amit fotopolimerizál.
  5. Az esztétikus fogtömés elkészítésének utolsó lépése a polírozás, a rágófelület kialakítása. A fog tulajdonképpen ekkor nyeri el a végső formáját, illetve a megfelelő harapási magasságot, ezért nagy precizitást és türelmet igényel. Fontos, hogy ennél a lépésnél a páciens legyen együttműködő, és ne mondja, hogy jó lesz, csak azért, mert már menne haza, hiszen az ő érdeke, hogy a tömés kényelmes legyen.

Miután elkészült az esztétikus tömés, némi regenerálódási idő után a fog ugyanúgy használható, mint a saját fogak, megfelelő szájhigiénia mellet pedig hosszú időn át problémamentes is marad.
Fényre kötő esztétikus tömés már 15.000 forinttól.

Jelentkezzen be most ingyenes konzultációra:

Error: Contact form not found.

Scroll to Top