Ezért jó választás a rögzített fogpótlás

rögzített fogpótlás

Teljes fogatlanság esetén nagy dilemmát jelenthet a megfelelő fogpótlás kiválasztása, hiszen a lehetőségek tárháza viszonylag széles. Ilyenkor érdemes a rendelkezésre álló megoldásokról egy pro és kontra listát készíteni, ami nagymértékben megkönnyítheti a döntést. Ehhez természetesen tudni kell, hogy az egyes rendszerek milyen előnyökkel rendelkeznek, vagyis miért érdemes éppen az adott módszert választani.

A rögzített fogpótlás sok tekintetben felülmúlja az egyéb megoldásokat, de nem lenne teljes a kép, ha nem ejtenénk a hátrányokról is néhány szót. Lássuk tehát, hogy milyen érvek szólnak mellette, és milyen esetleges negatívumokkal kell számolni!

A rögzített fogpótlás legnagyobb előnye: a stabilitás

Amikor a kivehető protézisek kerülnek szóba, akkor sokak legnagyobb aggálya, hogy a fogsor elmozdul, nincs meg a kellő stabilitása. Nos, a rögzített fogpótlás esetén ettől egyáltalán nem kell tartani, ugyanis az implantátumoknak köszönhetően ez a fajta pótlás nem mozdul el, nem lötyög, és nem töri az ínyt. Ennek köszönhetően a viselője sokkal magabiztosabb lehet, bátran mehet társaságba, ízesen nevethet, és olyan ételt választhat magának, amilyet szeretne. Nem pedig olyat, amit nem kell különösebben rágni. Azaz a rögzített fogpótlások hihetetlenül nagy szabadságot adnak, olyat, mint a saját fogak, és ehhez fogsorragasztóra sincs szükség.

Hosszú távú megoldás implantátumokon

A rögzített pótlások nem egy-két évre, hanem hosszú távra szólnak. A beültetett műgyökerek a helyes szájápolás mellett egy egész életen át használhatók, és az elkészített fogpótlás is magas minőségű. Ha valamilyen gond adódna, akkor ráadásul csak magát a pótlást kell kicserélni, de az is elképzelhető, hogy egy javítás is megteszi. A fogorvos ugyanis könnyedén el tudja távolítani a problémás fogpótlást, hogy aztán az újat ugyanilyen könnyen behelyezze.

A rögzített fogpótlás visszaadja a saját fogakat

A fenti állítás egyáltalán nem túlzás, ugyanis egy rögzített fogpótlás ugyanúgy funkcionál, mint a saját fogak. Ugyanúgy működik a rágásban, a hangképzésben, és az esztétikáját tekintve is nagyon szép, élethű megoldást jelent.

Kényelmes a viselése

Mivel a rögzített fogpótlás esetén nincs szájpadlásos rész, illetve az alsó fogsor mérete is kisebb, mint egy kivehető protézisé, ezért sokkal kényelmesebb a viselése. Ráadásul nem töri az ínyt, hiszen magát a pótlást az implantátumok tarják, nem pedig az ínyre fekszik fel.

Élethosszig tartó garancia az implantátumokra

Igen, jól látja! Az általunk beültetett implantátumokra élethosszig tartó garanciát biztosítunk. Mindezt annak tudatában, hogy csakis magas minőségű, a legmodernebb technológiával készült műgyökereket használunk.

A rögzített fogpótlás hátrányai

A teljes kép érdekében azt sem szabad elhallgatni, hogy milyen esetleges hátrányokkal rendelkezik egy rögzített fogpótlás. Fontos kiemelni, hogy a negatívumok nem ezeknek a rendszereknek a számlájára írhatók, de tudni kell róluk. Az egyik az ár, hiszen hiába elég csak 4, 5 vagy 6 műgyökér egy fogívre, ennek bizony vannak költségei, és maga a pótlás is drágább, mint egy kivehető protézis. A másik hátrány az idő: az implantátumok becsontosodásához, valamint a műtét utáni seb gyógyulásához hónapokra van szükség.

Amennyiben érdekli ez a megoldás, kérjen időpontot rendelőnkbe még ma!

Scroll to Top