A szabályos fogsor előnyei

szabályos fogsor

A szabályos fogsor sokkal nagyobb magabiztosságot ad, legalábbis a legtöbben úgy gondolják, hogy a szép mosollyal rendelkezők jobban tudnak érvényesülni a közösségben. Természetesen azoknak sem kell szégyenkezniük, akiknek egy kissé keszekuszán állnak a fogaik, de azzal tisztában kell lenniük, hogy az egymásra torlódott rágószervek okozhatnak bizonyos problémákat.

Hogy milyen előnyökkel jár az egyenes fogsor, azt járjuk most körbe.

Szabályos fogsor esetén csökken az ínybetegségek esélye

Akár torlódott fogakról beszélünk, akár szélesebb résekről a fogak között, az ínygyulladás esélye mind a két esetben nagyobb, mint szabályos fogsor esetén. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy amennyiben a fogak egyenesen állnak, az íny is jobban tapad a fogak köré, mint akkor, ha ide-oda dőlnek. Az erős, feszes íny nem válik el a fogtól, így sem szennyeződések nem kerülhetnek alá, sem káros bacik.

A másik ok a nehezebb tisztíthatóság: az egymásra dőlő fogak közül sokkal macerásabb eltávolítani az ételmaradékot, azt pedig tudjuk, hogy a lepedék idővel kikristályosodik, és fogkővé alakul. A fogkő irritálni kezdi az ínyt, ha nem szedik le, ami begyullad, vérezni kezd, megduzzad stb. A szabályos fogsort ezzel szemben jóval könnyebb ápolni, és így elkerülhetők az ínybetegségek.

A fogszuvasodás veszélye is kisebb lehet

Az összevissza álló fogak közé beszorulhat az ételmaradék, és ha nehezen elérhető helyen van, például a hátsó fogaknál, ahonnan nem sikerül eltávolítani, akkor a kórokozók akcióba lendülnek, savakká bontják a szénhidrátokat, ez pedig szuvasodáshoz vezethet. Szabályos fogsor esetén viszont ez a gyakori probléma is elkerülhető, hiszen a rendezetten álló fogakat egyszerűbb megtisztítani, mert kevesebb a nehezen hozzáférhető terület.

A megfelelő harapás fenntartásában is segít a szabályos fogsor

Rágáskor a fogak igen nagy erőhatásnak vannak kitéve. Szabályos fogsor esetén viszonylag egyformán lesznek leterhelve a rágószervek, ha viszont egymásra torlódnak, akkor ez az erő nem egyenletesen oszlik el, aminek komoly következményei lehetnek. Letörhetnek a fogak, de állkapocsfájdalom, illetve fejfájás is kialakulhat.

A szép mosoly elérésének egyik módja a fogszabályozás, amihez felnőttkorban sincs késő. A kezelés előnyei között nemcsak az esztétikai szempontokat kell figyelembe venni, hanem a fogak egészségének megőrzését is, ezért mindenképpen érdemes belevágni.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top