+36 20 669 5169 Bejelentkezés

Tényleg szükségünk van a bölcsességfogakra?

A bölcsességfogakra sokan tekintenek úgy, mint egy „mumusra”, annyi rémtörténetet lehet velük kapcsolatban hallani. Leginkább a fájdalom, a problémák és a húzás azok a fogalmak, amikre először asszociálunk, így hát adódik is a logikus kérdés: szükség van egyáltalán rájuk?

A feldolgozott élelmiszerek korában már nem töltik be eredeti funkciójukat

Az emberiség hajnalán, amikor a megszerzett táplálékot nem, vagy csak nagyon kezdetlegesen dolgozták fel, a bölcsességfogaknak igen fontos szerepük volt az ételek megrágásában.

Az összegyűjtött kemény magvak, vagy éppen az elejtett állatok húsa komoly „munkát” kívánt a fogaktól, ami magyarázza a négy hátsó őrlőfog funkcióját is. Ma azonban már szinte az összes ételünk, élelmiszerünk feldolgozott, mi több, gyakran teljesen pépes állagú, ezek a táplálékok pedig nem igényelnek akkora mértékű rágást, vagyis gyakorlatilag jól meglennénk a bölcsességfogak nélkül.

Ezt igazolja az a tény is, hogy sokaknál már a fogcsíra is hiányzik, amiből ezek a fogak kifejlődhetnének, de az is elképzelhető, hogy a jövőben senkinek nem kell majd a bölcsességfoga miatt szenvednie, ugyanis teljesen eltűnik.

Miért okoz sok problémát a bölcsességfog?

A bölcsességfogakkal kapcsolatban két alapvető probléma állhat elő: az egyik, hogy az állkapcsunkban nincs elég hely a számukra, ezért egyszerűen ki sem nőnek, vagy előbújnak ugyan, de a mellettük lévő fogakra torlódnak.

A másik gond az, hogy ha szépen ki is nőnek, nem érjük el őket fogmosáskor, így jóval könnyebben szuvasodnak, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy el kell távolítani őket.

Akkor tényleg teljesen felesleges a bölcsességfog?

Ezt azért nem mondanánk, hiszen ha problémamentesen kinő, és van is elég helye, akkor gondos ápolással megtartható, sőt, akár be is lehet tömni, ha szükséges. Ha pedig egy előtte lévő fogat valamilyen okból ki kell húzni, akkor még jól is jöhet egy egészséges bölcsességfog, ami átveheti az eltávolított fog szerepét.

A címben feltett kérdésre válaszolva tehát elmondható, hogy a bölcsességfogakra nincs ugyan szükségünk, de ha nem okoznak bajt, akkor érdemes megtartani őket, mert minden saját fog nagy kincs.

Author Info

admin

No Comments

Comments are closed.