Miért van szükség éves fogászati kontrollra?

Bár a fogak a külső megjelenésünk fontos elemei – azt is mondhatnánk, hogy a kirakatban vannak –, sokszor mégis mostohán bánunk velük. Nem ápoljuk őket megfelelően, és még az éves fogászati kontrollt is hajlamosak vagyunk elbliccelni, holott sok múlhat a lustaságunkon.

Te is a halogatás nagymestere vagy?

A fogászati megbetegedések egyik jellemzője, hogy nem mindig van látható jelük. Belenézel a tükörbe, és nem látsz nagyobb szuvasodást, nem fáj, nem sajog, nem érzékeny, vagyis a saját diagnózisod alapján minden rendben van a fogaiddal és az ínyeddel, ezért az éppen esedékes ellenőrzést sem tartod sürgetőnek.

Pedig nem érdemes megvárni, amíg fájni kezd a fogad, vagy a fogkőtől begyullad az ínyed, mert egyrészt költségesebb lesz a gyógyulás, másrészt valószínűleg nagyobb, vagy több ülésből álló beavatkozással lehet csak helyrehozni a problémát.

A fogászati kontroll a prevenció fontos része

A fogászatról is elmondható az az általános elv, ami a többi egészségügyi területről: a prevenció mindennél fontosabb.

A fogászati megbetegedéseket kétféleképpen előzheted meg. Egyrészt a megfelelő szájhigiéniával, másrészt a fogászati kontrollon való rendszeres megjelenéssel. Ez minimum évi egyszeri látogatást jelent a rendelőben, de bizonyos esetekben ennél gyakrabban kell felkeresned a fogorvost, például akkor, ha fogászati implantátumot kaptál, vagy a fogszabályozás ideje alatt.

A kontroll során az orvos fizikai vizsgálatot végez, vagyis belenéz a szádba, illetve röntgenfelvételt is készít, ami megmutatja, hogy mi zajlik az ínyed alatt. Tehát az, hogy Te nem látsz semmi eltérést, vagy nem érzel fájdalmat, még nem jelenti azt, hogy minden rendben van a fogaiddal, bizonyos elváltozásokra ugyanis csak egy átfogó vizsgálat deríthet fényt.

Minél előbb diagnosztizálják a problémát, annál jobb

Az éves fogászati kontroll célja az, hogy minél előbb diagnosztizálásra kerüljön az esetleges probléma, és még időben megkezdődjön a kezelése. Ha túl sokat vársz, akkor egy „egyszerű” fogkő is okozhat komoly tüneteket, holott ha időben elmész a fogorvoshoz, elég lehet egy fájdalommentes fogkőeltávolítás.

A rossz fogak okozta komolyabb betegségekről nem is beszélve, amik nem csak a fogakra és az ínyre jelentenek veszélyt, hanem egyéb szervekre is, mint például a szív vagy az érrendszer.

Te voltál már az éves fogászati kontrollon? Nem? Akkor ideje időpontot kérned!

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top