Segítség! Mik azok a fájdalmas púpok a szájpadlásomon?

Valószínűleg veled is előfordult már, hogy a nyelveddel fájdalmas apró, vagy netán nagyobb púpokat tapogattál ki a szájpadlásodon. Ezeket a piros kidudorodásokat a sérülésektől kezdve bizonyos betegségekig sok minden okozhatja, és általában maguktól elmúlnak, de azért nem kellemes a tudat, hogy ott vannak.
De lássuk, hogy mi okozhatja a problémát, és mit tehetsz a gyógyulás érdekében!

Fizikai sérülések

A piros dudorok, illetve az ezzel együtt járó fájdalom megjelenésének leggyakoribb okai között a különféle fizikai sérülések állnak az első helyen. Ezek a kisebb-nagyobb balesetek általában olyankor történnek velünk, amikor túlságosan forrót eszünk, vagy intenzíven rágunk valamit.
Persze léteznek még egyéb olyan tényezők is, amik sérüléshez vezethetnek. Ilyenek lehetnek a következők:

  • Rosszul illeszkedő fogpótlások.
  • Egy letört fog éles széle.
  • Egyenetlen fogászati ​​tömések, valamint törött koronák és hidak.
  • Allergiás reakció bizonyos ételekre, a fogkrém vagy a szájvíz egyes összetevőire.

Az orvos felkeresésével általában érdemes két hetet várni, hiszen mint már írtuk, ez az állapot a legtöbbször elmúlik magától. Ha viszont a probléma hosszabb távon is fennáll, akkor mindenképpen meg kell mutatni szakembernek, hiszen, ha például a kiváltó ok egy rossz tömés vagy fogpótlás, akkor azt rendbe kell hozni. Ellenkező esetben az irritáció folyamatosan megmarad, ami súlyosbíthatja az amúgy is kellemetlen állapotot.

Streptococcus fertőzés

A torkot és a mandulákat érintő bakteriális fertőzés egyik kísérő tünete lehet az apró, piros foltok, az úgynevezett petechiák megjelenése a szájpadláson. Mivel a fertőzés lázzal, nyeléskor jelentkező fájdalommal, vörös és duzzadt mandulákkal, valamint a nyirokcsomók megdagadásával jár, viszonylag egyszerű diagnosztizálni.
A betegség kezelése antibiotikumokkal történik, a piros foltok pedig a gyógyulással együtt szépen elmúlnak.

Egyéb kiváltó tényezők

A szájban megjelenő – nem feltétlenül piros – púpok okai között a szájpenész és az afta éppúgy megtalálhatók, mint a kéz-láb-száj vírus. Ezek a betegségek mind-mind más tünetet mutatnak, és például az afta magától el is múlik, de ha olyasmire leszel figyelmes, amivel előtte még nem találkoztál, akkor fordulj vele orvoshoz!

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top