Az implantátumok több méretben készülnek, amiről korábban már írtunk egy összefoglalót. Hogy mikor melyiket alkalmazzák a szakemberek, azt számos tényező befolyásolja, többek között az, hogy milyen a páciens csontállománya, és hogy a frontfogak vagy a hátsó fogak helyére kell beültetni a műgyökeret.
A rendelkezésre álló lehetőségek közül az úgynevezett mini implantátum viszonylag kedvező áron érhető el, és sok helyen hirdetik költséghatékony megoldásként. De tényleg biztonságos ez a módszer, vagy az alacsonyabb árnak hátrányai is vannak?
Mini implantátum: divat vagy valóban teljes értékű megoldás?
A mini implantátumokat számos fogászat kínálja, ám a hirdetésekben csak a rendszer előnyeit emelik ki, azok közül is leginkább kettőt. A jó árat, és azt a tényt, hogy szinte mindenkinél megvalósítható. Ugyanis a mini implantátumok meglehetősen vékonyak (2-3,5 milliméter szélesek), és mindössze két részből állnak: a beültetett csavarból, valamint a koronai részből. Mivel ezek a műgyökerek kisebbek, ezért a műtét sem terheli meg annyira a pácienst, tehát joggal tűnik vonzónak azok számára, akik megoldást szeretnének a fogatlanságra.
Érdemes azonban a mini műgyökerek hátrányairól is néhány szót ejteni, mert ami a beültetéskor plusz – azaz az implantátum mérete –, az használat közben könnyen átkerülhet a negatív oldalra. Hogyan? Ennél a rendszernél előfordulhat, hogy egyszerűen nem bírja a fogsor okozta terhelést, és eltörnek a műgyökerek, amire bizony akad példa. Ha ez bekövetkezik, akkor csak szájsebészeti beavatkozással lehet majd eltávolítani a mini implantátum maradványait, ez pedig sok kellemetlenséggel járhat.
A normál implantátumok biztonságosabban alkalmazhatók
A mini implantátum megítélése még a szakemberek körében sem egyértelmű. Vannak olyan orvosok, akik szerint egy ilyen műgyökér nem képes a nagyobb rágóerőnek ellenállni, míg mások szerint bátran alkalmazható. Éppen ezek miatt az ellentmondások miatt szeretjük mi inkább a normál műgyökerek használatát, hiszen ezekkel a rendszerekkel már több mint 50 éves tapasztalata van a fogászatnak. És mivel azt szeretnénk, hogy az általunk készített fix és rögzített fogpótlások hosszú évekre szóljanak, mindig a biztonságosabb megoldást ajánljuk!