Miért készül 2-3 hétig a protézis?

protézis

Az emberi természetből adódik, hogy szinte mindent azonnal akarunk. Valahogy így van ez a kivehető fogsorokkal is: ha egyszer elkezdődik a folyamat, valószínűleg a páciensek többsége azt szeretné, hogy minél előbb elkészüljön a protézis, és ne kelljen heteket várni rá. Természetesen akár pár nap alatt is össze lehetne ütni valamit, de a mondás is úgy tartja, hogy hamar munka ritkán jó. Azaz egy ilyen fogpótlás valószínűleg nem ütné meg a mércét.

Hogy miért kell 2-3 hét a kivehető fogpótlás elkészítéséhez, azzal kapcsolatban adunk cikkünkben egy kis támpontot.

Protézis: bonyolultabb, mint gondolnánk

Ránézésre egy protézis nem tűnik túlságosan bonyolultnak. Ha az „összetevőit” nézzük – alaplemez, műíny, műfogak –, akkor sem mondható különösebben komplex szerkezetnek. Hiszen nincsenek benne mozgó alkatrészek, sem elmés megoldások, ezért könnyű azt gondolni, hogy az elkészítése is viszonylag egyszerű. Amit azonban nem lehet látni, az a részletekben rejlik. Abban a hihetetlen precizitásban, aminek meg kell felelnie a fogpótlásnak, ellenkező esetben rémálom lehet a viselése.

Vagyis a kényelem és a stabilitás ebben az esetben nem csak üres szólam: ha ezek nincsenek meg, akkor a protézis bizony semmit nem ér, és nagy eséllyel a kukában végzi. Ezt elkerülendő mind a fogorvosok, mind pedig a fogtechnikusok azon dolgoznak, hogy a fogsor minden észszerű elvárásnak megfeleljen.

A protézis akkor lesz jó, ha az alábbi szempontoknak megfelel

A tökéletes protézis az alábbiakat „tudja”:

  • stabilitást és komfortot nyújt a szájban;
  • a helyén marad mozgás és használat közben;
  • biztosítja a megfelelő rágófunkciót;
  • lehetővé teszi a tiszta, normál beszédet;
  • megfelelő támaszt ad az ajkaknak, hogy ne essen be az arc;
  • széppé varázsolja a mosolyt;
  • segít megtartani a helyes vertikális arányokat – például az orr és az áll közötti távolságot –, hogy az állkapocs, illetve az állkapocs ízületeinek egészsége ne károsodjon.

A fentiek ismeretében talán már érthetőbb, hogy miért vesz igénybe annyi időt a protézis elkészítése, a cél ugyanis mindig a legpontosabb illeszkedés, valamint a legtermészetesebb hatás elérése.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top