Hogyan teszi tönkre a fogakat a dohányzás?

dohányzás

Az 1970-es évek óta létezik a füstmentes nap, amit mindig november harmadik hetében, csütörtökön tartanak. A kezdeményezés célja az, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás káros hatásaira, hiszen ez az ártalmas szokás számos egészségügyi kockázattal jár az érrendszeri betegségektől a daganatokig. És igen, a fogak, illetve az íny sem képeznek kivételt, sajnos a dohánytermékekben található vegyületek itt is megteszik a magukét.

De hogyan is befolyásolja a dohányzás a szájüreg egészségét, és miért érdemes csökkenteni az elszívott napi mennyiséget?

A dohányzás hatásai a szájüregre

Sokan nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a dohánytermékek égése során több ezer mérgező és rákkeltő vegyület kerül az emberi szervezetbe. Ezek az anyagok felszívódnak a szájüreg nyálkahártyáján keresztül, de nem csak itt okoznak gondot: gyakorlatilag mindenhová eljutnak a testünkben, ahol aztán rosszindulatú folyamatokat indítanak el. Legyengítik a természetes védekezőképességet, lelassítják a vérkeringést stb.

A fogak és az íny esetében az alábbi problémák jelentkezhetnek a dohányosoknál:

  • a már említett vegyületek hatására csökken a szájüreg védekezőképessége, így megnő többek között az ínygyulladás, valamint az egyéb fertőzések veszélye is;
  • a fogágybetegségek, illetve a csontpusztulás, azaz közvetve a fogak elvesztésének kockázata is nagyobb lesz;
  • felgyorsul a fogkőképződés, ami idővel ínygyulladáshoz vezet, hogy a további következményeket már ne is részletezzük;
  • gyorsabb és látványosabb lesz a fogak elszíneződése;
  • nagyobb eséllyel alakulnak ki szájüregi daganatok;
  • a rossz szájszag is rendszeres velejárója a dohányzásnak.

És ehhez elég napi 5-10 szál cigit elszívni, ugyanis már ekkora mennyiségnél megháromszorozódik a fogágybetegségek kockázata. Sőt, a passzív dohányzás is rengeteg veszéllyel jár, ezért mindenképpen oda kell figyelni a gyerekek, illetve a füstmentes családtagok védelmére!

Hogyan kell a fogakat ápolni, ha valaki dohányzik?

Tulajdonképpen ugyanúgy, mint akkor, ha valaki mentes ettől a káros szokástól: a napi minimum két fogmosás az alap, de a fogköztisztítás és a szájvíz használata is erősen javasolt. A fogászati ellenőrzés pedig egyenesen kötelező, csakúgy, mint a fogtisztítás, illetve a fogkő-eltávolítás, amire a dohányosok esetében gyakrabban kell sort keríteni.

A legjobb persze a dohányzás elhagyása lenne, vagy ha az nem megy, akkor a napi adag csökkentése!

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top