Fogkrém és fogmosás: tényleg elválaszthatatlanok?

fogkrém

Fogkrém és fogmosás: mint a borsó meg a héja, vagyis a legtöbbünk számára ez a két fogalom teljesen elválaszthatatlan. Így tanultuk, ezt szoktuk meg, és van is benne valami, hiszen a fogpaszták rengeteg olyan hatóanyagot tartalmaznak, amik regenerálják az ínyt és a fogzománcot, illetve frissebbé, üdévé varázsolják a leheletet. A kérdés tehát inkább az, hogy milyen fogkrém kerüljön a kosárba, és nem az, hogy vegyünk-e egyáltalán. Eközben a „kísérletek” azt igazolják, hogy már maga a fogkefével történő dörzsölés is rengeteg szennyeződést távolít el a fogak felszínéről.

Hogy akkor végül is kell-e a fogpaszta, és milyen szempontok alapján érdemes választani, abban segít a következő írás.

Mi a fogmosás célja?

Amikor fogat mosunk, azt azzal a céllal tesszük, hogy a fogak felszínére tapadt lepedéket, illetve a fogak közé szorult ételmaradékot eltávolítsuk. Ha ugyanis kihagyjuk a fogtisztítást, akkor egyrészt a plakkban, másrészt az ételmaradékban a káros baktériumok „bulizni” kezdenek, azaz savakat termelnek, ez pedig a fogszuvasodáshoz vezető egyenes út.

De nem csak a szuvasodás elkerülése miatt fontos a fogmosás. Ez a cukrokból és baktériumokból álló biofilm a felelős a fogkő kialakulásáért is, ami a plakk mineralizációja révén következik be. A folyamat ráadásul itt nem áll meg, ugyanis ínygyulladás, de akár a fogzománc eróziója is bekövetkezhet, ha a fogtisztítás elhanyagolásra kerül.

Szükséges fogkrém a fogmosáshoz?

Fogat mosni tehát kell, de biztosan szükség van hozzá fogpasztára? Amennyiben valaki naponta 2×2 percet áldoz a fogtisztításra, amihez puha sörtéjű fogkefét használ, és amit rendszeresen cserél, illetve a technikája is jó, akkor – mint ahogy fentebb már írtuk – fogkrém nélkül is meg tudja oldani a feladatot. Ez persze felvet egy következő kérdést: muszáj egyáltalán költeni rá, vagy felesleges pénzkidobás?

Nos, semmiképpen nem az, már csak azért sem, mert ma már léteznek speciális fogpaszták, amiket egy-egy probléma leküzdésére fejlesztettek ki. Sőt, ha belegondolunk, az emberiség már évezredekkel ezelőtt szükségét érezte annak, hogy valamilyen anyagot használjon a fogtisztításhoz, amik között bizony voltak elég bizarr dolgok is. Szerencsére nekünk már nem kell habkövet összetörnünk, hogy aztán gyógynövényekkel összedolgozva valamilyen különös port kapjunk – elég bemenni egy üzletbe, és megvenni a legszimpatikusabb fogkrémet.

Milyen előnyöket kínál a fogkrém?

Szóval, elvileg fogkrém nélkül is nekiállhatnánk a fogmosásnak, de szinte biztos, hogy csak kevesen éreznék így elég hatékonynak a szájhigiéniát, és komoly hiányérzetük támadna. Nézzük meg, hogy miért is ragaszkodunk a fogpasztához, vagyis milyen előnyei vannak annak, ha egy borsónyit nyomunk belőle a fogkefére.

  • Harc a baktériumok ellen: azt is mondhatnánk, hogy ez itt a lényeg, vagyis az, hogy a lehető legtöbb kórokozótól megszabaduljunk a szájápolás során. A fogkrémekbe ugyanis olyan hatóanyagokat tesznek a fejlesztők, amik gyakorlatilag megduplázzák a fogkefe hatékonyságát. Ilyen vegyület többek között a sokak által vitatott fluorid is, amit az 1890-es évektől kezdve adnak a fogpasztákhoz, mert közrejátszik a szuvasodás kialakulásának megelőzésében. A felmerülő aggályok miatt ugyanakkor a gyártók olyan anyagokkal próbálkoznak, amik hozzák a fluorid előnyeit, de nincs velük kapcsolatban fenntartás.
  • Csiszolóanyagok a fehérebb fogakért: sok fogkrém tartalmaz valamilyen csiszolóanyagot. Ez egyrészt segít a felszíni szennyeződések eltávolításában, másrészt a fogak fehérítéséhez is hozzájárul. Fontos viszont, hogy ezek a szemcsék ugyan nagyon finomak, de a túlzott használatuk hozzájárulhat a zománc kopásához. Vagyis csak óvatosan velük!
  • Jobb fogmosási élmény: ha simán csak fogkefével tisztítunk fogat, akkor a sörték sajnos károsíthatják a fogzománcot. Ezért kerül a pasztákba valamilyen „kenőanyag”, ami csökkenti a felületi súrlódást, és megkönnyíti a fogmosást.
  • Üde lehelet, tisztább érzés: végül, de nem utolsósorban az is szempont, hogy fogmosás után tényleg frissebbnek érezzük a leheletünket, illetve kellemes legyen a száj illata és íze.

Mindezek fényében már csak az a dilemma, hogy a hatalmas választékból melyik fogkrém kerüljön a fürdőszobai polcra.

Scroll to Top