Foghiány és magas vérnyomás? Van kapcsolat!

A beteg fogak és az íny rossz állapota számos betegségre utalhatnak, a kapcsolat azonban fordítva is igaz: a rossz szájhigiénia rengeteg más megbetegedést okozhat. Vagyis a fogak állapota jó indikátora lehet a szervezetben zajló folyamatoknak, ezért mindenképpen fontos, hogy folyamatosan figyeljünk az intő jelekre.
Például arra, ha kiesik a fog, az ugyanis a menopauzán túlesett nők esetében akár a magas vérnyomás jele is lehet.

Kapcsolat lehet a fogak elvesztése és a magas vérnyomás között

Az Amerikai Egyesült államokban elvégzett kutatás eredményeiből az derül ki, hogy a magas vérnyomás és a fogak elvesztése összefüggésben állhatnak egymással. A kísérletben 1998 és 2015 között közel 40.000, a menopauzán átesett nő vett részt, akiknél előbb felmérték a fogak állapotát, majd évente felülvizsgálaton vettek részt, ahol a vérnyomásuk értékeit is rögzítették.
A vizsgálatok alapján pozitív összefüggés mutatható ki a fogak mennyisége és a magas vérnyomás kockázata között ezen nők körében. Ha pontosabbak akarunk lenni, akkor ez a kockázat nagyjából 20%-kal több, vagyis ennyivel nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására.
A dolog érdekessége, hogy ez a kapcsolat – fogmennyiség és magas vérnyomás – erősebb volt a fiatalabb, és az alacsonyabb testtömeg-indexszel rendelkező nőknél.

Az ok még nem tisztázott

Az összefüggést a fogak mennyisége és a magas vérnyomás között (amit egyébként hosszú ideje sejtettek már) ugyan kimutatták a tudósok, azt viszont még nem tudják, hogy mi állhat a két betegség kapcsolatának hátterében.
Az erre vonatkozó feltételezések szerint azok, akik elveszítik a fogaikat, egy egészen másféle táplálkozásra állnak át: jobban feldolgozott, és sokkal puhább ételt esznek, a táplálkozásban beálló változások pedig növelik a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.

A megfelelő szájhigiénia csökkentheti a kockázatot

A tanulmány azt is megemlíti, hogy megfelelő szájhigiéniával, illetve a táplálkozás megváltoztatásával, a vérnyomás gyakoribb ellenőrzésével és némi mozgással a magas vérnyomás kialakulásának kockázata csökkenthető az érintett nők esetén.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top

🌞 Szabadságon a Duna Dental 🌞

Kedves Pácienseink!

Július 19. és augusztus 3. között szabadságon vagyunk, hogy egy kicsit mi is feltöltődjünk. Ez idő alatt a rendelő zárva tart, de nem tűnünk el teljesen! 😊

Ha kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, írj nekünk bátran a recepcio@dunadental.hu e-mail-címre – igyekszünk minden üzenetre válaszolni.

Köszönjük a türelmet és a megértést, hamarosan újra találkozunk!

Üdv,
a Duna Dental csapata 🦷💙