Fogfehérítés előtt tudj róla: Nem csak a vörös, a fehérbor is elszínezi a fogakat

Léteznek olyan közismert tények, mint hogy a vörösbor elszínezi a fogakat. Ezt nem is nehéz belátni, hiszen az eredmény azonnal megmutatkozik: a legtöbbször csak a nyelved tanúskodik róla, hogy vörösbort fogyasztottál, máskor azonban egy pohár testesebb ital a fogaidon is azonnal nyomot hagy, és egy sötétebb réteget képez a felszínükön.
Ha eddig úgy gondoltad, hogy csak a vörösbort kell elkerülnöd, ha nem szeretnél a fogaidon sárgás árnyalatot látni, akkor van egy rossz hírünk: sajnos a fehérbor sem ajánlott, igaz, ebben az esetben kicsit más a hatásmechanizmus.

A fehérbor savtartalma miatt gyengíti a fogzománcot

A témában több egyetem (a New York University College of Dentistry és a német Johannes Gutenberg University) tudósai is végeztek kutatásokat, és egyhangúlag arra az eredményre jutottak, hogy a fehérbor magas savtartalma miatt károsítja a fogzománcot, így kiteszi azt az utána fogyasztott ételek, italok káros hatásainak.
Vagyis a fehérbor önmagában nem színezi be a fogakat, de ha utána kávét, teát iszunk, akkor a meggyengült, érdes felszínű fogzománcon az említett italok foltot hagynak.
A New York University College of Dentistry munkatársai tehenek fogain végeztek vizsgálatokat: egy-egy órán át fehérborban, vörösborban és vízben áztatták, majd teába merítették őket. Azt tapasztalták, hogy a fehérborban áztatott fogak sokkal sötétebbekké váltak, mint a vízben áztatottak, amin a tea csak tovább rontott, és tovább színezte az adott fogat.
„Az egy óra borban áztatás annak felel meg, mintha valaki az ebéd vagy vacsora mellé kortyolgatná az italt.” – mondta Mark Wolff, a kutatás egyik résztvevője.
A borban található savak olyan foltokat és barázdákat hoznak létre a fog felszínén, amik lehetővé teszik, hogy az elszíneződést okozó italok még mélyebbre hatoljanak be a fogba.
A Johannes Gutenberg University munkatársai ezt még annyival egészítetté ki, hogy az elszíneződés mértéke egyenes arányban áll az időtartammal: azaz minél tovább isszuk a bort, annál erőteljesebb lesz a szennyeződés.

Mit tehetsz, hogy csökkentsd a fehérbor káros hatásait?

Erre a kérdésre logikus a válasz: kerüld a fogyasztását! Ha mégis innál, akkor egyél mellé sajtot, ami közömbösíti a savakat, ne kortyolgasd órákon át, és ne igyál utána sem kávét, sem teát, ami elszínezné a fogakat.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top

🌞 Szabadságon a Duna Dental 🌞

Kedves Pácienseink!

Július 19. és augusztus 3. között szabadságon vagyunk, hogy egy kicsit mi is feltöltődjünk. Ez idő alatt a rendelő zárva tart, de nem tűnünk el teljesen! 😊

Ha kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, írj nekünk bátran a recepcio@dunadental.hu e-mail-címre – igyekszünk minden üzenetre válaszolni.

Köszönjük a türelmet és a megértést, hamarosan újra találkozunk!

Üdv,
a Duna Dental csapata 🦷💙