Fogászati koronák A-tól Z-ig

Tudta, hogy a fogbetegségek orvoslásával már az ókori görögök is foglalkoztak? Sőt, a római korban még különböző fogpótlásokkal is kísérleteztek, pont úgy, mint az etruszkok!
Az általuk használt eszközök és anyagok lényegesen fejlettebbek voltak az addigiaknál, és szerencsére az az elképzelés is kopni látszott, miszerint a fogak szuvasságát egy bizonyos fogféreg okozza.
Mindezek ellenére szerencsésnek érezhetjük, hogy a mi fogpótlásainkat már nem aranyhuzallal rögzítik, ahogyan azt az ókori egyiptomiak tették.
Nézzük, miért is tehetjük össze a két kezünket!
A fogászati koronák egész sora vár ránk
A címben említett fogműre akkor van szükségünk, ha súlyosan sérült vagy szuvas, gyökérkezelt, esetleg erősen elszíneződött fogat szeretnénk megmenteni (szebbé tenni). A koronák természetesen foghiány pótlására alkalmasak (lásd fogászati híd, amikor több koronát „kötnek össze”).
Anyagát tekintve többféle közül választhatunk.

  1. Műanyag korona: A legkedvezőbb áron kapható rögzített fogmű, amelyet gyakran használnak ideiglenes koronaként is. Hátránya, hogy nem túl időtálló, valamint esztétikailag is kifogásolható.
  1. Fémkorona: Előnye a tartósság és a nyúzhatóság, ugyanakkor esztétikai szempontból közel sem ideális (mondjuk ki: igencsak csúnya). Használata ezért a kevésbé látható fogak pótlására ajánlott (őrlőfogak).
  1. Fémkerámia korona: A porcelánnal leplezett fémváz az eredeti fogakéhoz hasonló küllemű fogpótlás, viszont hátránya, hogy a fogíny visszahúzódása esetén egy fémes sáv jelezheti a korona jelenlétét. Éppen ezért frontfogak helyett ez is inkább a hátsó rágófogak pótlására ideális. Cserébe rendkívül tartós és erős, és szinte bármit kibír. Klasszikus megoldás.
  1. Kerámia korona: A tiszta porcelán egy rendkívül természetes hatású, egyedien szép fogmű, ugyanakkor a megoldás kissé kényes az erősebb behatásokra. Éppen ezért inkább a metszőfogak pótlásához ajánljuk, és hídnak sem lehet tagja (hiszen nem bírná a terhelést).
  1. Cirkonkorona: Avagy a fogorvosok egyik kedvence. A cirkónium-oxid vázra égetett porcelánleplezés a magas szakítószilárdság és a természetes hatás kettősével örvendezteti meg a gazdáját. Nem mellékes az sem, hogy a fémallergiások is bátran kérhetik. Kell ennél több?

Mindezeket összevetve…
Döntésünket leginkább az befolyásolhatja, hogy melyik fog pótlására van szükségünk, mit várunk az elkészült munkától, és természetesen az, hogy mennyi pénzt szánunk a beavatkozásra.
A legjobb megoldás a cirkonkorona, amely esztétikus, tartós és semmilyen allergiát nem okoz.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top