Elodázott fogmosás miatt romló magasvérnyomás-betegség?

„Most nincs kedvem fogat mosni, de majd holnap bepótolom!”
A gyerekek és a felnőttek egyik legnagyobb tévedése, hogy azt gondolják, egyetlen elodázott esti fogmosásból még nem lehet semmi baj. Az első bliccelést aztán gyorsan követi a második, majd harmadik és a negyedik, míg végül egyre nagyobb engedményeket nem teszünk, aminek kezdetben még ‘csak’ egy fogszuvasodás a vége…
… később viszont akár komolyabb egészségi probléma.
A témát kutatók pedig újabb kapcsolatot fedeztek fel a rossz szájhigiénia és egy népbetegség között. Érdemes erre odafigyelni, és nemcsak azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk.

Öt betegség, amit a szájápolási hiányosságok is okozhatnak

Mit nevezünk megfelelő szájápolásnak?
Azt, amikor gondoskodunk a minimum napi kétszeri fogmosásról és a napi egyszeri fogselymezésről, plusz a rendszeres fogászati kontrollról; egyesek szerint nyugodtan idevehetjük az egészséges étrendet is, hiszen a szénhidrátban gazdag táplálkozás is rendkívül súlyos károkat válthat ki a mosolyunkban.
Az elhanyagolt szájhigiéniáról pedig már tudjuk, hogy szívbetegségeket (és szívinfarktust), hasnyálmirigyrákot, depressziót és Alzheimer-kórt is okozhat.
Többször írtunk mi is róla, hogy a várandós nőknél megnő az ínybetegségek kockázata, de ma már azt is tudjuk, hogy a rossz fogak és gyulladt íny akár terhességi mérgezéshez is vezethet. Az American Heart Association magazinja, a Hypertension legújabb tanulmánya szerint ráadásul a magas vérnyomással küzdő páciensek nagyobb eséllyel vehetik fel a küzdelmet a problémával, hogy ha odafigyelnek a szájhigiéniájukra.

A magas vérnyomásról, röviden

A hipertónia, vagyis a magas vérnyomás a fejlett országokban népbetegségnek számít, és a felnőtt népesség mintegy 15 százalékát érinti. Egyes vélekedések szerint csak Magyarországon mintegy 5000 ember halálát okozza évente, de van, aki szerint a helyzet még ennél is súlyosabb, csak nem mindig szereznek róla tudomást az orvosok vagy az egészségügyi intézmények.
Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha valakinek 140/90 Hgmm felett van a vérnyomása, de a betegségnek van elsődleges és másodlagos változata. Az elsődleges hipertónia hátterében nincs más kiváltó tényező, a másodlagos hipertónia esetében viszont az emelkedést több tényező együttese alakítja ki.
A magas vérnyomás sok betegnél nem okoz (látványos) panaszokat, és arra gyakran csak egy rutinvizsgálat során derül fény. Az orvostudomány mai állása szerint a betegség viszont nem gyógyítható, legfeljebb kontroll alatt tartható (például gyógyszeres kezeléssel vagy életmódbeli változtatásokkal). Éppen ezért fontos, hogy mindent megtegyünk, és ne rontsuk tovább a helyzetet.

Most is lecsap a rossz szájhigiénia!

A Hypertensionban megjelent tanulmányhoz 3600 magas vérnyomással küzdő páciens adatait használták fel, és a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy akiknek egészséges volt a fogínye, azoknak egyúttal alacsonyabb is volt a vérnyomása, és ők jobban is reagáltak a gyógyszeres kezelésre, szemben azokkal, akik rossz szájhigiéniával rendelkeztek.
A számok nyelvén ez így néz ki: a fogágybetegségben szenvedőknél 20 százalékkal volt nagyobb az esélye annak, hogy a kezelésekre nem reagál a szervezetük megfelelően.
A végeredmény alapján a kutatók szerint kiemelt figyelmet kell fordítani az érintett betegek fogászati ellenőrzésére és az esetleges fogágybetegség kezelésére.
Davide Pietropaoli, az olaszországi L’Aquila Egyetem munkatársa szerint „az orvosoknak a páciensek szájhigiéniájára is oda kellene figyelniük„, sőt, a helyzet fordítva is igaz, hiszen a fogszakorvosoknak sem árt számolnia azzal, hogy a rossz szájhigiéniának nagyobb kockázata is lehet a szervezetünk egészére nézve.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top