Május 31-e a nemdohányzók világnapja, vagy ahogy sok helyen utalnak rá, a füstmentes nap. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1987-ben állt elő a kezdeményezéssel, hogy felhívják az emberek figyelmét a dohányzás káros következményeire.
Azt már szinte mindenki kívülről fújja, hogy a dohányzás számos megbetegedésért – köztük daganatok kialakulásáért – felelős, és az is közismert, hogy a fogbeültetés sikerét is negatívan befolyásolja, egy nemrég elvégzett kutatás azonban egy újabb káros hatására mutatott rá ennek a rossz szokásnak.
Az emberi szájban többmilliónyi baktérium található
Kis túlzással kijelenthetjük, hogy az emberi száj az egyik „legpiszkosabb” szervünk. A szájban ugyanis milliónyi baktérium él – hasznosak és ártalmasok egyaránt. Ezek a baktériumok úgynevezett biofilmmé állnak össze, és mind a fogakon, mind pedig a fogpótlásokon képesek megtelepedni.
Ez az orális biofilm rengeteg fogászati probléma kialakulásáért felelős, többek között a szuvasodásért, de okozhat ínygyulladást és fogágybetegségeket is.
A biofilm természetesen a nemdohányzóknál is kialakul, de a University of Louisville School of Dentistry kutatói azt találták, hogy a dohányosoknál erre nagyobb az esély, ráadásul a dohányfüst ellenállóbbá is teszi a biofilmet alkotó baktériumokat.
Ellenállóbb baktériumok a dohányfüst miatt
Mint már említettük, a szájban rengeteg fajta baktérium található meg, amikre a vizsgálatok szerint a cigarettafüst hatással van. A Porphyromonas gingivalis például nem csak hogy megtelepszik a fogakon, de egy erőddel védett várost hoz létre, és harcol az immunrendszer ellen.
A problémát tanulmányozó csapatnak sikerült rájönnie, hogy a többezer komponensből álló dohányfüst hogyan segíti elő a baktériumok kolonizációját, és az immunrendszer invázióját.
A kutatások megkezdése óta több baktériumot is azonosítottak (Staphylococcus aureus, Streptococcus mutans stb.), amik esetén a dohányfüst szintén elősegíti a biofilm képződését, a következő fázisban pedig a hatásos gyógymód megtalálására koncentrálnak a tudósok.