+36 20 669 5169 Bejelentkezés

A tejfogak elvesztése pozitív élmény a gyerekek többsége számára

A legtöbben már nem emlékszünk rá, hogyan is veszítettük el a tejfogainkat. Vajon sajnáltuk őket? Örültünk neki, hogy kiestek? Féltünk? A családi legendáriumokban biztosan akadnak történetek ezzel kapcsolatban, amiket azután a nagyobb családi összejöveteleken újra és újra elmesélnek nekünk, vagy épp mi meséljük el a saját gyerekeinknek.

A University of Zurich által, több területről érkező szakemberek bevonásával végzett friss kutatás szerint a gyerekek döntő többségének pozitív élményei vannak az első fog elvesztésével kapcsolatban. Azt is megállapították továbbá, hogy a fogorvosnál tett korábbi látogatásoknak, a szülői háttérnek, valamint az iskolai végzettségüknek is hatása van arra, hogy milyen élmény a gyermekük számára, amikor kiesik a foguk.

A szülők döntő többségben pozitív élményről számoltak be

Az első tejfogaikat nagyjából 6 éves koruk körül veszítik a gyerekek. Tulajdonképpen ez az első jelentősebb változás, amit a saját testükkel kapcsolatban megélnek, talán ezért is foglalkoztatta a kutatókat, hogyan vészelik át a gyerekek ezt az időszakot, és milyen érzéseik vannak, amikor szép sorban kipotyognak a fogaik.

Amikor a tudósok megkérdezték erről a szülőket, egész pontosan 1300 olyan szülőt, akinek a gyerekének már legalább egy tejfoga kiesett, akkor elég egyértelmű válasz született: közel 80% számolt be pozitív élményről, és mindössze 20%-uk mondta azt, hogy a gyermekükben negatív érzéseket váltott ki a fogvesztés.

Az a tény, hogy ötből négy gyerkőc számára pozitív élmény a tejfogak elvesztése, az eléggé bíztató lehet mind a szülők, mind pedig a fogorvosok számára.

Minél tovább várnak rá, annál nagyobb az élmény

A kutatásból az is kiderült, hogy a fogorvosnál szerzett élmények is meghatározók a gyerekek számára. Azok a kicsik, akiket fogszuvasodással vittek orvoshoz, később rosszabb élményként élték meg, amikor kiestek a fogaik. Ha viszont egy baleset miatt kellett felkeresni a rendelőt, és így találkoztak először a doktorbácsival vagy doktornénivel, akkor a tejfog kiesésére már csak legyintettek.

A szülők arról is beszámoltak, hogy minél tovább kellett várni arra, hogy kiessen az a bizonyos tejfog, vagyis minél hosszabb volt a „felkészülési idő”, annál nagyobb volt az öröm, amikor végre kipottyant a fogacska.

A pozitív élményt természetesen a fogtündér által a párna alatt hagyott apró ajándék is fokozza, de érdekes módon a szülők iskolai végzettsége és a gyermekek által tapasztalt érzelmek között is összefüggést találtak: minél magasabb volt a szülők iskolai végzettsége, annál nagyobb valószínűséggel éreztek a gyerekek örömöt és büszkeséget.

 

Author Info

admin

No Comments

Comments are closed.