7+1 ok, amikor biztosan fel kell keresned a fogorvost – 1. rész

fogászat felkeresése

A legtöbben pontosan tudják, hogy évente legalább egyszer fel kellene keresni a rendelőt a rendszeres kontroll miatt, de egyszerűbb az elmélet, mint a gyakorlat. Hiszen annyi minden közbejöhet: a munka, a hétköznapi teendők, a halogatás, és igen, gyakran a félelem az, ami meggátolja az időpontfoglalást, még ha ez a kijelentés kissé sablonosan is hangzik.

Természetesen vannak olyan esetek, amikor nem tűrhet további halasztást a fogászat – bizony, arra a fránya fogfájásra gondolunk, aminél egyértelműbb jelzést nem is kaphatnánk azzal kapcsolatban, hogy baj van. De milyen egyéb esetekben kell feltétlenül fogászatra menni, azaz milyen panaszokra kell még odafigyelni?

1. Ha fáj a fog, irány a rendelő!

Igen, a fogfájást már a bevezetőben is említettük, mint egyértelmű tünetet, de! Azért ezzel kezdünk, és egyáltalán, azért beszélünk róla, mert egy hazai felmérésből az derült ki, hogy a magyarok ötöde még akkor sem megy el a fogászatra, ha fáj a foga. Ez pedig elég elképesztő arány, pláne, ha arra gondolunk, hogy a fogfájás milyen pokoli kínokat tud okozni, és mennyi fajtája létezik. Van a lüktető, a hasogató, a tompa, sőt, még az arcod is bedagadhat. Ezért kell újra és újra hangsúlyozni, hogy a fogfájás nem tréfa: arra utal, hogy olyan folyamatok zajlanak a „felszín alatt”, amiket minél előbb kezelni kell.

És még valami! Előfordulhat, hogy a fogfájás pár nap után magától elmúlik, ez azonban csak hamis illúzió, és nem jelenti azt, hogy maga a probléma is megszűnt. Éppen ezért fontos, hogy ilyenkor sem szabad megkönnyebbülni, és azt feltételezni, hogy minden rendben van, hiszen valamitől csak fájni kezdett az a fog! Ráadásul minél előbb végzik el a szükséges beavatkozásokat, annál gyorsabban tér vissza minden a normál kerékvágásba, és még a költségeken is lehet spórolni.

2. Problémák a fogtöméssel: nem szabad félvállról venni, ha kiesik

Valószínűleg csak kevesen vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy egyetlen tömött foguk sincs. Egy régebbi adat szerint Magyarországon az emberek átlagosan 2,7 tömött foggal rendelkeznek, ki többel, ki kevesebbel. Bár a modern kompozit anyagokból készült tömések elég erősek és tartósak, nem zárható ki, hogy valamilyen fizikai hatás következtében megsérülnek: mozogni kezdenek, vagy akár ki is eshetnek.

Ha egy sérült tömést nem látnak el időben, akkor annak komoly következményei lehetnek. Ilyenek többek között a másodlagos szuvasodás, ami a rossz széli záródás miatt alakulhat ki, de könnyen be is gyulladhat a fogideg, a szabaddá váló lyuk ugyanis a káros baktériumok számára maga a paradicsom. A gyulladás pedig olyan súlyos állapothoz vezethet, amit már csak gyökérkezeléssel lehet orvosolni, vagy ami még rosszabb, el kell távolítani a fogat. Szóval a fele sem tréfa annak, ha a fogtömés kiesik, ezért nem szabad sokáig halogatni a fogászatot.

3. A mozgó, meglazult koronák és hidak mielőbbi kezelést igényelnek

Ha egy fogpótlást, legyen az korona vagy híd, szakszerűen készítenek el, akkor viszonylag hosszú ideig használható problémamentesen. De sajnos semmi nem tart örökké, és megeshet, hogy a korona széle mellett szuvasodás indul el, vagy a fog tartószerkezete gyengül meg, és ez okozza a panaszokat. Ha a korona megmozdul, akkor a bacik bejuthatnak a foghoz, és szuvasodás, illetve gyulladás alakulhat ki, amit mindenképpen tanácsos lenne elkerülni. Vagyis irány a fogorvos olyan hamar, ahogy csak lehet, hogy a további károsodást, illetve állapotromlást elkerüld!

Már csak azért is, mert az okok megállapításához csak a fogászaton állnak rendelkezésre a szükséges berendezések, mint például a panorámaröntgen, a diagnózis felállítása után pedig rögtön meg is lehet kezdeni a kezelést.

4. Egy letört fog esetén fontos a gyors beavatkozás

Legyen az egy sportbaleset, esetleg egy banális otthoni – mondjuk amikor az üdítős üveg a fogadhoz koccan, vagy ráharapsz valamilyen kemény élelmiszerre –, ha letörik egy darabka a fogadból, akkor is lényeges, hogy minél előbb lásson fogorvos. Miért? Egyrészt esztétikailag is zavaró lehet egy csorba fog, főleg, ha elöl van, de ennél sokkal komolyabb érv is szól a gyorsaság mellett. Méghozzá az, hogy a sérült fogak jóval hajlamosabbak a szuvasodásra, illetve a már meglévő sérülés mentén újabb darabok törhetnek le a fogból, ami egyúttal nagyobb beavatkozást is jelent a későbbiekben.

Hogy milyen egyéb esetekben kell még fogorvoshoz fordulnod, azt a folytatásból megtudhatod.

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top

🌞 Szabadságon a Duna Dental 🌞

Kedves Pácienseink!

Július 19. és augusztus 3. között szabadságon vagyunk, hogy egy kicsit mi is feltöltődjünk. Ez idő alatt a rendelő zárva tart, de nem tűnünk el teljesen! 😊

Ha kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, írj nekünk bátran a recepcio@dunadental.hu e-mail-címre – igyekszünk minden üzenetre válaszolni.

Köszönjük a türelmet és a megértést, hamarosan újra találkozunk!

Üdv,
a Duna Dental csapata 🦷💙