A fix fogsorok előnyei

fix fogsorok előnyei

A fix fogsorok előnyei ismeretében sokkal könnyebb lesz eldönteni, hogy a rendelkezésre álló számos lehetőség közül miért épp ezt a megoldást érdemes választani. Hiszen ma már szerencsére többféle pótlás is rendelkezésre áll, ami egyrészt remek, mert minél több az opció, annál nagyobb rá az esély, hogy mindenki megtalálja a maga számára leginkább megfelelőt. A bőség zavarában azonban nem is olyan egyszerű a döntés, ezért nem árt tisztában lenni vele, hogy mit nyújtanak az egyes fogpótlási rendszerek.

Hogy mik a fix fogsorok előnyei, azt járjuk most körbe egy kicsit részletesebben.

Mi az a fix fogsor?

Mielőtt belevágunk a lényegbe, gyorsan fussuk át, hogy mi is az a fix fogsor! Ez a fajta fogpótlás kettő vagy négy műgyökérre készül, és létezik belőle stéges, valamint gömbfejes változat, már ami a rögzítés módját illeti. A fix fogsor kivehető, de az elhorgonyzásnak köszönhetően stabil, nem mozdul el beszéd és rágás közben, ellentétben a hagyományos kivehető protézissel.

Mik a fix fogsorok előnyei?

Teljes fogatlanság esetén nagy kérdés, hogy hogyan lehet a fogsort rögzíteni. A kivehető protézisek esetén erre csak fogsorragasztóval van mód, ami azonban nem nyújt akkora biztonságot. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem szeretnek pepecselni vele. Jó hír viszont, hogy az implantátumon stabilizált pótlások erre a problémára is megoldást jelentenek, de számos egyéb szempontból is előremutatók.

A fix fogsorok előnyei:

  • A legnagyobb pozitívum talán a kellő stabilitás, amit valószínűleg nem lehet überelni. Nem kell többé aggódni beszéd vagy evés közben, ez pedig felszabadultabb viselkedést tesz lehetővé családi, baráti, munkahelyi környezetben is.
  • El lehet felejteni a fogsorragasztót!
  • Hosszú távú, akár életre szóló megoldást jelent, persze csak a megfelelő szájhigiénia mellett.
  • A fix fogsor egyszerűen, gyorsan eltávolítható és visszahelyezhető.
  • A fix pótlások teljesen úgy „működnek”, akár a saját fogak.
  • A kisebb méretüknek köszönhetően a viselésük is kényelmesebb.

Ha Önt is érdeklik a fix fogsorok, akkor ne várjon, kérjen időpontot még ma!

Jelentkezzen be most!

Ilyen formátumban adja meg: 19800101
Ilyen formátumban adja meg: 06301234567
Scroll to Top

🌞 Szabadságon a Duna Dental 🌞

Kedves Pácienseink!

Július 19. és augusztus 3. között szabadságon vagyunk, hogy egy kicsit mi is feltöltődjünk. Ez idő alatt a rendelő zárva tart, de nem tűnünk el teljesen! 😊

Ha kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, írj nekünk bátran a recepcio@dunadental.hu e-mail-címre – igyekszünk minden üzenetre válaszolni.

Köszönjük a türelmet és a megértést, hamarosan újra találkozunk!

Üdv,
a Duna Dental csapata 🦷💙